Első lépések
2016. szeptember 14. írta: páfrányproject

Első lépések

start.jpg

Hosszas agyalás után (CSOK vs. nem CSOK), úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a gyermekvállalás kérdését a mi kezünkben, és szimpla hitelt veszünk fel a házra (és eladjuk első szerelmi fészkünket).

Sajnos azonban az elvárásaink magasak, a pénztárcánk pedig viszonylag lapos, így nem engedhetjük meg magunknak az óriási házat medencével, hatalmas kerttel és kiszolgáló személyzettel. Fájó volt ezt elengedni, de mikor sikerült, rájöttünk, hogy annál boldogabbak és szabadabbak leszünk, minél kevesebb terhet veszünk a nyakunkba. Így hát egy fenntarthatóbb életet választottunk, mely nyilván tele lesz majd kompromisszummal (nem őrizgethetünk mindent), és kreatív, izgalmas megoldásokkal, amikkel a későbbiekben megismertetlek Téged, kedves olvasó.

Mifelénk gyorsan mennek ezek a dolgok, így meghoztuk a döntést júliusban (most azonnal akarunk családi házat), és szeptemberre már komoly előrelépéseket tettünk a megvalósítás felé. Rengeteg eladó ház van a környéken, ahol élni szeretnénk, de szokás szerint felújított (de hogyan???) és felújítandó között lehet választani. Nekünk sajnos egyik verzió sem felelt meg. Mígnem rátaláltunk A Házra!

Egy 80 négyzetméteres ház nem nagy, főleg négy személyre tervezve, de a célom az, hogy praktikus és lehetőleg kedvező árú megoldásokkal maximális térkihasználást, igazi letisztult, fiatalos, friss, zsúfoltságmentes, modern, skandináv életérzésű otthont hozzak létre magunknak. Egy jó alapokkal rendelkező fehér vásznat kaptam, melyet megtölthetek élettel. Kell ennél több?

Erre az izgalmas, sokszor számomra is ismeretlen utazásra hív ez a blog, ahol igyekszem a legtöbb információt megszerezni és megosztani Veled a lakberendezés, kerttervezés világán belül, hátha legalább annyira inspirálni tudlak majd az alkotásban, mint amennyire engem motivál ez az új lehetőség.

A bejegyzés trackback címe:

https://pafranyproject.blog.hu/api/trackback/id/tr8311706363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása